1.Visszatérés

Már megint vissza Forksba. Amióta eljöttünk innen és bejártuk szinte az egész világ esős helyeit sok idő eltelt. Aput és Anyut már nem is tudom, mikor látogattuk meg. A temetés után azonnal eljöttünk, hiszen már semmi nem kötött ide. De most hogy ismét visszatértünk láthatom megint a farkascsapatot és persze Renesmeét. Pár éve visszajött Jacobhoz mert az állandó telefonálgatás már minket is kikészített. Nehéz volt elengedni és ez persze senkinek nem tetszett..
30 évvel ezelőtt a „kislányom” megállt a fejlődésben és örökre 17 éves marad, mint az apja.
A gondolataimból a kedvenc hangom zökkentett ki.
- Drágám, itt vagyunk. –szólt Edward, és megjelent a szokásos mosolya. Még most is el tud kábítani vele. Hihetetlen hogy ő az enyém!
-Oh, igen. Ugyanolyan esős és zöld, mint mikor elhagytuk. Forks nem változott semmit, ahogy látom. -mondtam.
-Jajj, dehogyisnem. És hidd el, most még többet fog, hogy itt vagyunk –szökkent oda mellém Alice és rám kacsintott.
-Ugh persze. A vérfarkaspopuláció megint be fog indulni. –gondoltam, amikor Edward elkezdett húzni.
-Ti pakoljatok le, nekünk mennünk kell. –szűrte a fogai közt.
-Mi az? Mi történt? –kérdeztem meglepetten futás közben.
Majdnem olyan gyors voltam, mint Edward. Egyre kezdett erősödni a vérfarkasszag, tudtam, hogyha átlépjük a határt, abból jó nem sül ki. Elengedtem Edward kezét és eléálltam. Ha még ember vagyok, ezt biztos nem éltem volna túl. Így is kitörtem három fát derékban.
-Kicsim jól vagy? –lépett oda Edward.
-Persze! De most itt megállunk, és elmondod hogy mi történt! -mondtam dühösen.
-Az a büdös dög.. -kezdte volna megint a rohanást, de megállítottam.
-Épp hogy sikerült nem átlépni a határt. Kérlek, maradj itt! Inkább hívjuk fel Renesmeét, hogy jöjjenek át Jacobbal.
-Rendben. De lehet, hogy nem ketten jönnek. –mondta gúnyosan.
- Az nem lehet! Szóval ezért jössz vissza Nessie..- szinte már sikítottam.
Éreztem, ahogy elönti a számat a méreg. Igaz, már régen nem voltunk vadászni, de ez most nem azért volt.
-Azonnal hívd fel őket! –mondtam Edwardnak, aki éppen arra várt, hogy felfogjam, amit mondott.
-Gyerünk vissza, felhívom őket és megbeszéljük. –szólt mosolyogva.
Tudtam, hogy milyen ideges de azt is tudtam, hogy milyen jól el tudja rejteni az érzéseit. Tapasztaltam már egy párszor..
-Rendben. –mondtam.
Mire hazaértünk már meg sem látszódott hogy az elmúlt 60 évben senki nem járt a házban és környékén. Alice már berendezte a házat és kiosztotta a szobákat, úgy ahogy régen volt. Bár a mi házunk nem ez volt, amit még Esme épített nekünk a 19. születésnapomra. Bár annak a háznak több napra van szüksége, de most nem értünk rá.
-Bella, mi történt? –jött oda rögtön Alice.
Nagyon jóba voltunk, már szinte mindent tudtunk a másikról. Órákat szoktunk átbeszélni, amikor engedi az időnk.
-Szia Alice. Látom már mindent rendbe, hoztál. Szép munka! –tereltem másra a szót.
-Engem ezzel nem rázol le!- fenyegetőzött.
-Hát nem sokára meglátod. –sóhajtottam.
Ránéztem Edwardra aki pont, összecsukta a telefont. Az elmúlt évtizedekben a képességemet kifejlesztettem olyan szintre hogy Edward hallja, amit akarok, hogy halljon. A többi gondolatomat még mindig homály fedte.
-Nem tetszik ez nekem! Nagyon nem! –gondoltam.
-Hát szívem nem tudom mi lesz most. –nézett rám fekete szemeivel.
Rámosolyogtam és egy vadmacskára gondoltam. Azonnal megdermedt.
-Na gyere. –fogtam meg a kezét.
-Jó de sietnünk kell. Egy óra múlva itt lesznek. –mondta
-Rendben. Emberek! Őőő vagyis... -ezt még mindig nem szoktam, meg- jön még valaki vadászni? –kérdeztem.
Alice és Jasper rögtön mellettünk termett. Ki akarják szedni belőlünk, hogy mi a gond. –gondoltam, Edward pedig felnevetett.
-Tudhatnám hogy mi ez a nagy feszültség? –kérdezte Jasper kíváncsian.
De ahogy ezt kimondta már nyugodt is voltam. (már amennyire tudtam)
-Köszi Jasper! –szóltam oda.
-Ennyi csak, amit tehetek! –kacsintott.
Mindenki talált magának egy vadmacskát. Mivel rég voltunk erre eléggé elszaporodtak. Egy ideig biztos vadászhatunk rájuk. Elég rutinos voltam már a vadászatot illetően, de még korántsem olyan, mint amikor Edward csinálta. Mindig el tudtam benne merülni bármennyire is szomjas voltam. Hazafelé úton Alice odaszökkent mellém, mert a fiúk versenyeztek. Edward a földön, Jasper a fákon volt ügyesebb. Jól kigondolt terv Alicetől. Megint.
-Bella, nem bírom tovább! Negyed óra múlva eltűnik az egész család. Mi folyik itt? –kérdezte Alice.
-Akkor negyed óra múlva megtudod. –hecceltem.
Valamit még morgott aztán nagyobb fokozatra kapcsolt. Nem szerettem titkolózni előtte.
Amikor megérkeztünk Edward fel-alá kezdett járkálni, majd lehívott mindenkit a nappaliba. Esme látta hogy valami nincs rendben és egyszer Edwardot egyszer engem nézett aggodalmasan.
Hirtelen mindenki megfeszült. Ha valaki élt volna a családban biztos ájultan rogyott, volna össze, amikor kinyílt az ajtó.