Manapság

Az itteni gimi elvégzése után a nyári szünet első hetében elrepültem Hamburgba. Minél előbb szerettem volna megismerkedni újra a német nyelvvel és a környezettel. Meg kell, mondjam, nem csalódtam. Sőt…

1. rész 


Napsütés fogadott reggel, bár szeptember 2-át írtunk. Ma kezdődik a suli, és én sehol sem állok. Már rég a buszon kéne csücsülnöm, de még mindig a hajsütéssel vacakolok. A hajam szög egyenes, de ha van, rá alkalom állandóan göndörítem. Miután végeztem a hajam megcsinálásával a bekapcsolt laptoppal babráltam. Tim írt e-mail nekem. Remek. Mióta eljöttem [már lassan egy éve] azóta levelezünk. Azt írja, hogy nagyon hiányzom neki, sok szerencsét kívánt és hogy karácsonykor visszavár. Ó, igen. A karácsonyt Wellingtonban fogom tölteni családi légkörben. - El fogok késni. – hónom alá csaptam a táskám, amiben sok papír, könyv és a laptop foglalt helyet. Felvettem a minap vásárolt magas sarkúmat aztán elindultam a buszra. Ebben a magas sarkúban nem igazán volt jó futni főleg, hogy párszor majdnem hanyatt estem, de aztán épségben eljutottam a buszig. Nagy szerencsém volt, mert miután felszálltam, utána indult el. Leültem egy szabad helyre, aztán vártam a megállót, ami majdnem az iskola előtt van.
A busz lassított, kinéztem az ablakon és láttam, hogy itt kéne leszállnom. Felálltam majd leszálltam pár emberrel együtt.
- Hello – köszöntem a recepciósnak, aki biccentett. – Hol is van órám? – nem voltam képbe. Jó, most kezdődik csak a suli, és másodikas létemre feledékeny vagyok.
- A harmadikon jobbra. – unottan bökött a lépcsők felé. Bólintottam aztán a lépcsők felé vettem utamat. Kis keresgélés után megtaláltam a megfelelő termet, beléptem, és elvegyültem a többi egyetemista között. Hamarost bejött a tanárnő, és egy különös dolgot közölt velünk.
- Kedves diákok! – köszöntött minket. – Kedves másodévesek! Ez nem egy sima, átlagos egyetem, mint tudják már. Itt mindent a gyakorlatra fektetünk. Szóval pocsék, ostoba órák helyett mindenki kap, egy helyet ahol már holnap kezdhet. – folytatta. – Mindenki nevét felolvasom, és azt a céget is ahova került. – kezébe vett egy papírt és olvasni kezdte a neveket. Én csak a legvégén vagyok… sajnos. – Melanie Paxton: K&K divatcég. – hallottam a nevem aztán felírtam a céget ahol gyakorlatozni fogok. Miután mindenkit felsorolt kiosztotta a lapokat ahol egy térkép volt, és egy kis eligazítás mi is lesz a munkánk.
Az óra hamar eltelt, mehettünk haza. Igen haza. Ez a jó ebbe a suliba: nem tart sokáig.
- Melanie Paxton. – szólt egy női hang utánam. Ez a tanárom volt. – Ezt kifelejtettem. – adott egy cetlit. – Csak holnap nézze meg. – utasított.
- Oké… - meglepetten álltam kezemben a cetlivel.
- Te vagy Melanie Paxton? – kérdezte egy szőke hajú magas, vékony lány. Gúnyosan végignézett rajtam.
- Igen. – válaszoltam érdeklődve.
- Taylor Fox. Te kaptad Tom nevét? – kérdezte idegesen.
- Tessék?
- Te kaptad Tom nevét?- hisztisen a papírra bökött.
- Ó, nem tudom. A tanárnő azt mondta, hogy… - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Jajj ne legyél már ilyen mama kedvence. – toporzékolt.
- Nem vagyok az. – vágtam vissza. – Nem nézem meg, szia. – dühösen vágtattam ki az épületből. Hajtott a kíváncsiság hogy tényleg valami Tom nevű fazont húztam-e. De nem. Nem nézhetem meg. Hiszen megígértem. Melanie, miért vagy ilyen kíváncsi?
Hazafelé menet eláztam. Nagyon-nagyon eláztam. Mikor „haza” értem fáradtan ültem be a laptop elé és dolgoztam ki azokat a „feladatokat” amik a papíron szerepeltek. Azt hittem milyen könnyű lesz, de jó nagy szívás volt. Egy egész ponton körülbelül 3-4 órát dolgoztam. A szemeim égtek, alig láttam, a kezeim is fájtak már. Ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy elég lesz mára. Az iskolába 11-kor végeztem, itthon meg 4-kor, ezért jobbnak láttam, ha elmegyek inkább étterembe, mint hogy nekilássak főzni. Egy közeli kínai kajáldába mentem és ott vacsiztam meg. Olyan egyedül érzem magam, hiányzik egy barátnő, egy barát, vagy a húgom, vagy az anyám vagy apa. De én akartam így, ez így sokkal jobb! Végre a saját lábamon megállni, és újra a szülőhazámba lenni, bár még egyedül, de van egy érzésem, hogy barátokra fogok lelni.