Visszatekintésem a múltamba

Körülbelül 6 és fél éves lehettem, amikor elköltöztünk a családommal. Akkor láttam utoljára az ikreket. Ők voltak a legjobb barátaim. Már pelenkás korom óta velük lógtam, és velük játszottam. Velük osztottam meg azt a borzalmas hírt, hogy kis tesóm lesz [név szerint Cassandra született meg akkor]. Velük építettem bunkert. Velük mentünk el a Balatonra nyaralni Simone nénivel és Gordon bácsival. Szinte mindent velük csináltam. Bár ők 2 évvel idősebbek nálam, nagyon jól kijöttünk. Aztán jött anya váratlan bejelentése, amit én alig tudtam felfogni; elköltözünk! Emlékszem, sírva futottam át a Kaulitz-Trümper házba. Bill próbált megnyugtatni, de ő sem tudta kibírni sírás nélkül. Tom pedig hozta a formáját: keménynek akart látszani, de szíve összeszorult. Valahogy Tommal mindig jobb volt a viszonyom. Nem tudom miért, egyszerűen jó volt.
Mikor elköltöztünk Új-Zéland-ra egy világ omlott össze bennem. Megváltozott a természetem, megváltozott az életem. Pár év múlva ez a lázadás, utálat megváltozott, és ismét rendes lány lettem, ha lehet így fogalmazni. 8 éves koromban megszületett a másik húgom Roberta. Cassandrával eddig is jó kapcsolatom volt, és ez most sem romlott. Végül is nem volt olyan nagyon rossz ez a költözés. Sok ismerősöm van, és egy barátom, akit szeretek. Az egész családom megtanulta az angol nyelv Új-Zélandi formáját, és még māoriul is tudok. Végzős vagyok és egy német egyetemre adtam fel a jelentkezésemet. Asszisztens szeretnék lenni, de ha ez nem jön be, akkor maradok a rajztudásomnál, és tervező leszek. Szeretnék egy cégnél tervező lenni, vagy egy jól kereső asszisztens. Sokat beszéltem már erről anyával, szerinte jó ötlet, bár nem támogatja, hogy egyedül költözzek Hamburgba. Erről az egész egyetemes dologról csak anyu tud. Tim, a barátom nem engedne el, apu se nagyon, és a tesóim sem. Ők ölni tudnának értem. De ez van, a szívem visszahúz Németországba.